A bejegyzés első részében (itt: http://bit.ly/1rep1d1 ) arról írtam, hogy miért fontos, hogy kihasználjuk a történetekben rejlő erőt akkor is, ha üzletről van szó. Emellett arra jutottam, hogy a történetmesélést, mint kommunikációs eszközt akkor is hatékonyan a szolgálatunkba tudjuk állítani, ha az üzletünk a szőlő és a bor. Szép élet ez, tessék mesélni róla.

Ebben a gyorsan változó és információra egyre éhesebb világban az interneten keresztül hamar és végtelen mennyiségben jutunk hozzá az adatokhoz, információkhoz. Az adatok azonban csak csupasz adatok maradnak mindaddig, amíg valami nem teszi emlékezetessé őket, nem segíti a feldolgozásukat. Ebben lehetnek nagy segítségünkre a történetek.

Miért használ a történetmesélés?

A történetmesélés bámulatos kommunikációs eszköz, feltéve, ha jól alkalmazzuk, így van néhány alapvetés, amit érdemes figyelembe venni, amikor sztorizni kezdünk (erről később).  Az egész azért tud maradandóvá válni, mert a jól elmondott történeten keresztül képesek vagyunk arra, hogy hatást gyakoroljunk az érzelmekre, a gondolatokra, de ezzel elérhető közelségbe tudjuk hozni a mindennapjainkat, a küzdelmeinket, az értékeinket is.

A hatásosan elmondott történet az érzelmekre hat és egy aktív, cselekvő magatartásra ösztönöz. A vállalatok azért is szeretnek élni kommunikációjukban a történetmesélés eszközével, mert hatékonyabb módot nyújt például az önkéntesek, a támogatók és szponzorok bevonzására, de növeli a társadalmi támogatottságot, nem utolsósorban pedig a PR-os nagyszerű eszköze lehet a bizalom kiépítésében. Borászként pedig jó eszköz lehet akkor, ha közel szeretnénk hozni magunkhoz a fogyasztót, és meg is szeretnénk tartani magunk mellett.

Kép forrása: shutterstock

Az érzelmeinkre egyébként különösen a fejlődéstörténetek hatnak jól. A legnépszerűbb sztorik valamilyen példa nyomán tanítanak minket a fejlődésre, függetlenül attól, hogy a benne ható érzelmek negatív vagy pozitív kicsengéssel végződnek. A sztori nem terjengős, jól követhető, általában rövid terjedelemmel, ám velős mondanivalóval zárul. Fontos, hogy ezek könnyen előidézhetőek legyenek, olyanok, amik egyszerűen „nem mennek ki a fejünkből.”

A kommunikációs szakemberek titkai

Akár van a csapatunkban kommunikációs szakember, akár nincs, mindenképpen értékes, ha valamilyen módon birtokába kerülünk a történetmesélés képességének. Mert mit csinál például egy jó PR szakember? Történeteket keres, nyomoz utánuk a hírekben, a neten, a magazinokban, de híreket fogalmaz meg az újságíróknak is. Az meg egyszerűen a legideálisabb, ha nyomozni sem kell, mert közvetlenül a környezetünk számos okot szolgáltat arra, hogy legyen miről beszélnünk. Ez a legegyszerűbb értelemben vett történetmesélés.

A PR területén kívül azonban a marketing területén is produktív eszköz lehet, annyira, hogy Seth Godin egyenesen azt állítja, hogy a marketing nem más, mint történetmesélés.

Mindkét területen azért működik jól a történetmesélés, mert könnyebben teremtünk általa kapcsolatot a hallgatósággal, elvisszük őket egy olyan utazásra, mely stimulálja az érzéseiket.

Van egy érdekes történet ehhez kapcsolódóan, noha nem kifejezetten borhoz kapcsolódik, azért mindenképpen tartalmaz figyelemreméltó tanulságot. Elena Verlee PR szakember és blogger (blogja: http://prinyourpajamas.com) egyik kedvenc története az alábbi:

Ebben a rövid történetben benne van, hogy a termék hogyan és hová lett sikeresen pozícionálva, hogyan különböztették meg magukat a versenytársaktól és hogyan vonzottak be vevőket egyszerűen a történetmesélés segítségével. A storytelling tehát a kommunikációnak egy igen hatékony formája, amely képes akár arra is, hogy megváltoztassa a hallgatóságunk hozzáállását egy adott témakörhöz

Hogyan legyen nagyszerű történetünk?*

Egy brand történetének ugyanolyan elemei vannak, mint a klasszikus történetmondásnak, ezért tudjuk hamar közel érezni magunkhoz, ha üzleti kommunikációnkban is aktívan használjuk. Honlapokon a „mi történetünk” részben szuper és inspiráló bemutatkozások születhetnek az alábbiak alapján.

Az első és a legfontosabb, a történet gerince, a tartalom. Banálisan hangzik, de egy jó történetnek kell, hogy legyen eleje, közepe és vége. Kezdetben megismerünk valamiféle konfliktust vagy problémát. A történet közepén megjelenik a törekvés, hogy megoldjuk azt. Az ezt kísérő feszültség aztán folyamatosan növekszik a történet során, mindaddig, amíg úgy tűnik, hogy talán nincs is megoldás. Ekkor el is érünk a történet tetőpontjához, ahol már minden egy hajszálon múlik és dönteni kell valamelyik megoldás mellett.

A sztori vége lehet siker vagy csalódás és bukás is. Olykor mindegy is, hogy a sztori végkifejlete micsoda, az a lényeg, hogy az adott szituációban hasson, vagyis a kulcs, hogy a befejezése legyen kielégítő a közönségünk számára. A legtöbb ember persze a „boldogan éltek, amíg meg nem haltak” típusú befejezést preferálja, nincs is ezzel semmi baj. De néhány sztorinak sajnos szomorúan kell véget érnie ahhoz, hogy hatni tudjon.

Aztán a fontos még, hogy a történetünknek legyen egy főszereplője is, aki általában szerethető abban a formában, amivel a közönségünk azonosulni tud.

A már említett Seth Godin egyébként egy listát is állított össze arról, hogy milyen kellékeket kell alkalmaznunk egy hatásos sztori érdekében. Nézzük csak.

A legjobb hír az, hogy a történetek között a legtöbb esetben azok hatnak ilyen elemei erővel, amiket magunkról mesélünk. De ha hiteles, akkor ugyanilyen értékesek lehetnek a másokról elmondott sztorik is, de az emberek szeretik azokat "honnan indult, hová jutott" történeteket is, amelyek például egy márka, brand sikerét írják le.  

Amikor történetet mesélünk, akkor érdemes figyelni arra is, hogy sose a cégünket tegyük egy-egy történet főhősévé. Az ok egyszerű: az emberek nem a cégekhez, hanem más emberekhez kötődnek szívesen. Így ha az üzletünkről és a márkánkról mesélünk, igazán akkor tudunk sikeresek lenni, ha a történetünk főszereplőit úgy választjuk ki, hogy azok a célcsoportunkkal legyenek azonosak, az igények pedig egymással rezonáljanak.

Kép forrása: richtopia.com

Itt a vége, fuss el véle

A jó történetek iránti rajongás gyermekkorunktól átszövi a mindennapjainkat és ezt az érdeklődést megtartjuk felnőtt korunkra is. Az üzleti élet uniformizált világa sokáig mentes volt az érzelmektől, az öltönyös üzletemberek társaságában csak a számok és az adatok beszéltek.

A jól megkomponált történetek ma már nagyon sokszor siethetnek a segítségünkre, ha éppen a tartalom színesítése vagy az egyediség hangsúlyozása a célunk. A média sokszínű lehetőségei minden eddiginél elképesztőbb mértékben állnak a szolgálatunkra, ahol a  történetünket több különböző fórumon, más-más eszközöket használva mutathatjuk meg.

Jogos-e, amikor felnőttként hitetlenkedve mondjuk valamire, hogy „ááá, ez csak mese!”? Felnőtté válva sem érdemes elfelejtenünk, hogy gyermekkorunk meséi sosem kecsegtettek egy problémamentes élet ígéretével. De mindig felcsillant bennük annak a reménye és tudása, hogy még a legkisebbek is képesek a megtalálni a boldogságot, ha az előttük tornyosuló akadályokkal bátran szembeszállnak.

Legyen így a borászatokban is ;-).

*(A bejegyzést Elena Verlee, The Art of Storytelling in PR cikke inspirálta, itt: http://bit.ly/McZyv6 )

Bánatomra nincs saját szőlőm, sem borászatom, mégis úgy képzelem, hogy egy borászatban mindig történik valami. Körbevesz minket a táj, százféle történet, amik számunkra talán már mindennapiak, mások viszont érdeklődve és kíváncsisággal hallgatnák meg, mi is történik velünk nap mint nap, míg a szőlő a palackba, majd a poharunkba kerül.

A történetmesélés már több mint 3000 éve jelen van az emberiség történelmében, a holvoltholnemvolt azóta érdekes számunkra gyerekként és felnőttként egyaránt. Engem a mai napig szenvedélyesen magukkal ragadnak a jó történetek, s ez fokozódik akkor, ha az összekapcsolódik a boros érdeklődésemmel. Így a következő bejegyzésem most arról szól, hogy miért érdemes kihasználni a sztori erejét az üzleti életben akkor is, ha a megélhetésünk a szőlővel és a borral fonódik össze. (1. rész)

Felnőtt vagyok, mesélj nekem!

Tudtad, hogy a meséket egészen a 19. századig a felnőtteknek szóló irodalmak között tartották számon, s csak a század végén kaptak jelentőséget a gyermekeknek szóló műfajok között is? Nem véletlen, hogy felnőttként is élünk-halunk a jó történetekért. Pont úgy, mint gyermekként.

A történetmesélés a sikerünk titka lehet az üzleti életben is, és hihetetlen, de ez a módszer is több ezeréves. Noha a történetmesélés tudatos, menedzsment szintű alkalmazására csak a kilencvenes évek elején kaptunk rá igazán, a hadvezérek és uralkodók, vallási és politikai vezetők már jóval ezelőtt éltek azzal az egyedülálló erővel, ami a mesélésben rejlik. Mára viszont annyira rákaptunk az ízére, hogy workshopok keretében üzletembereket és menedzsereket képeznek arra, hogy inspiráló történetekkel növeljék a hatékonyságot, akár a munkatársak motiválásáról, akár egy termék bevezetéséről legyen szó.

Egy hullámhosszon

Leo Widrich egészen hosszasan fejtegeti, hogyan hat a történetmesélés az agyunkra (itt: http://bit.ly/1m24SNK). Ami fontos szerintem ebben a sztoriban, hogy a történetmeséléssel egyszerre több területet lehet aktiválni az emberi agyban, mint szimpla adatok elmondásával. A jó történet hallgatása közben agyunk  - mondjuk úgy - „felvillanyozódik” és mi olyan izgatottak leszünk, mintha mi magunk élnénk át a sztorit. De a cikk ír még egy érdekes jelenségről is, egyfajta „idegi összekapcsolódásról”. Ez a valóságban annyit tesz, hogy a hallgatóság agya mintegy képes összehangolódni a mesélő agyával, és ott, ahol a mesélő agyi területei aktiválódnak, ott aktiválódnak a hallgató agyi területei is. Lényegében „egy hullámhosszra” kerülnek.

Egy történet hallgatása közben hajlamosak vagyunk beleélni magunkat a szereplők helyzetébe, legalábbis addig, amíg az agyunk érintett az adott történetben, vagyis, amíg érdekli a sztori. Ebben az állapotban pedig fellángolnak az érzelmek, és teljesen magunkénak tudjuk a történetben megfogalmazott gondolatokat.

18+ : a storytelling eredményessége az üzleti életben

Az már biztos, hogy a történetek nagyon jól hatnak ránk, de nézzünk alaposabban mögé, mit is takar ez az üzleti életben. Arra vonatkozóan is végeztek már vizsgálatokat (például a Fortune Magazinban, itt: http://for.tn/1SrVkRs), hogy hogyan hatott a vezetőkre és a munkatársakra, ha elsajátították a történetmesélés jó képességét. A visszajelzések alapján a tudást elsajátító alkalmazottaknak megnőtt az önbizalmuk és javult a kapcsolatteremtő képességük is. Emellett hatékonyabb meetingeket szerveztek, sikeresebbek voltak a tudásmegosztás terén, és a kommunikációjuk is célorientált lett.

Ám az elmondott történetek a termékek és szolgáltatások esetében is jól működnek, mert egy jó sztori összekapcsolja a márkát és a fogyasztót.

Ha még mindig azt hinnénk, hogy az üzleti életben minden csak fekete-fehér, és itt csak a számok képesek beszélni, akkor elárulom, hogy napjainkra ez is megdőlni látszik. Olvastam egy interjút Szabó Líviával, aki korábban sikeres magyar bankár volt, most azonban az USA-ban él, és többek között azzal foglalkozik, hogy startup vállalkozásoknak segít a beindulásnál (itt: http://bit.ly/26cyrW). Ez a tevékenység persze meglehetősen sokrétű, de munkájának van például egy olyan része is, amikor az induló cégeket készíti fel arra, hogy sikerrel prezentáljanak a befektetőik előtt. Elmondása szerint az ilyen prezentációknak az egyik fontos pillére természetesen a magabiztosság, hogy a prezentáló fél képes legyen elhitetni a befektetővel, hogy képes megváltani a világot. A termék és a piacismeret mellett azonban induláskor a kommunikációs készségek fejlesztésére különösen kiemelt figyelmet kell fordítani. Szabó Lívia meglátása az, hogy ekkor már nem az üzleti tervbe kell a legtöbb energiát fektetni, mert nem a papírra karcolt számok a legfontosabbak, hanem az, hogy az ötletüket milyen történetben vagyunk képesek érdekessé és eladhatóvá tenni. Ez a gondolat akkor is érdekes, ha nem startupként vagyunk jelen a gazdasági életben.

Mit keres ez a borászatban?

A borászati vállalkozásunk pont olyan üzleti alapokon nyugszik, mint bármely más vállalkozás, akkor is, ha a termék maga több mint szimpla mezőgazdasági termék. A bornak azonban ezt a sokdimenziós létét érdemes kiaknázni a kommunikációban is. A borászati vállalkozásnak is hangra van szüksége, hogy elérje a fogyasztóit. A kommunikációnkban pedig érdemes bevetni azokat a megoldásokat, amelyek más szférában már remekül működnek. A történetmesélés abszolút ilyen.

Hiszem azt, hogy borászként, borászat tulajdonosként pedig roppant szerencsés helyzetben tud lenni az ember. Itt mindig történik valami! Nemcsak a borokról lehet szólni, hanem a borvidék szépségéről, az első rügyfakadásról, a táj és a természet folyton változik. De még a munkatársaink is inspirálhatják a történeteinket minden egyes nap.

Érdemes tehát nyitott szemmel és szívvel járni, észrevenni, majd megosztani a minket körbeölelő történeteket. Legyünk láthatóak és megjegyezhetőek egy jó történet segítségével.  

Mert a történetmesélésnek ereje van. A legfőbb erő az, hogy közel hoz. Érdekeltté és kíváncsivá tesz, mert olyan, mintha részesévé válnál valaminek. Emellett persze mindenkinek lesz egy sztorija, amit tovább tud mesélni, amit hozzánk kapcsol. Ami ha jó, akkor tovább terjed, és akkor már a köztudatban vagyunk. Ezt az erőt pedig nemcsak a közösségi média felületeinken érdemes kihasználni, hanem akkor is, ha borkóstolót tartunk. A történetek egy jó asztal felett sokkal jobban megragadnak, mint bármilyen más adat, érdemes tehát egy-egy történettel emlékezetessé tenni magunkat.

A következő részben pedig pár gondolatot hozok arról, hogy milyenek is az igazán jó történetek, és mire figyeljünk, ha egy igazán jó sztorit akarunk.

Amikor elkezdtem a blogot, egyértelmű szándék volt bennem, hogy bemutassam a hazai borvilágban azokat a jó gyakorlatokat is, amik élén járnak, akár borPR-ről, akár bormarketingről beszélünk. Az előző cikkemben (itt: http://bit.ly/1TR6PC7) már a követendő példák között soroltam fel a kéthelyi Kristinus borbirtokot, aztán a sors úgy hozta, hogy közelebb is kerülhettem hozzá egy study tour keretén belül.

Hosszú hónapokkal ezelőtt egy sétálókóstolón találkoztam először a Kristinus borokkal, újdonságként hatott rám a jelenlétük, így kíváncsiságból odamentem kérdezősködni, mi ez az új kezdeményezés. Persze kiderült, hogy a dolog nem is annyira új, a borbirtok már hét éve állandó szereplő a balatoni borszcénában. Elég régóta mozgok lelkesen a boros közegben, és most, hogy a bornak ez a hozzáadott eleme, mondjuk úgy, hogy a brand-je érdekel a leginkább, most erről az oldalról közelítek a Kristinus felé.

A borfogyasztók fejében az AX wine(e)motion hét éves jelenléte ellenére sem volt olyan ismert, mint az új arc, ami Kristinus név alatt született újjá. Mi a titok? Lássuk, hogyan működik az arculatváltás, egy a dél-balatoni szuper boros példán bemutatva.

A Kristinus épülete kívülről - a kaméleon-burkolatnak köszönhetően homlokzat színe mindig változik - forrás: kristinus.hu

Nemcsak a címke lecseréléséről szól

Az AX egy balatoni borászat volt a sok közül, mögötte óriási termőterülettel, egy mesterien felépített borászattal, meg nem megfelelően kommunikált termékpalettával. Szóval a monumentális lehetőségek között a kommunikációra fordított figyelem valahol nagyon elmaradt.

A befektető váltás persze nem egyenesen hozza magával az arculatváltást (rebranding-et), ám a ráncfelvarrás ez esetben kevés lett volna. Kristinus név alatt bele kellett vágni egy új, merészebb kalandba, ami nem engedhette meg, hogy a borászat kommunikációja háttérben maradjon. A már megépült, a napfény játékában mindig más arcát mutató birodalmat meg kellett tölteni valódi élettel, pezsgő lehetőségekkel, tiszteletben tartva a múltat, majd attól teljesen elszakadva új életet kezdeni.

A rebranding kemény meló. Magát a döntést meghozni, majd a döntés után ezt hihető tartalommal megtölteni. Ja, meg költséges is. Mert itt nemcsak a név lecseréléséről, meg a boros palackok újracímkézéséről van szó.  És hosszú is, de főleg tudatos. És az alap, hogy kell egy üzenet, mert ha ez hiányzik, mit sem ér. Sok borászatnak (még) nincs, a Kristinusnak van.

Van élet a marketing akción túl

Az arculatváltás a lehető legpontosabb tervezést, tűéles figyelmet és kristálytiszta gondolatokat kíván. Tervezett kommunikációt, aminek az alapja itt is a pozicionálás – a kampány - majd a fenntartó kommunikáció szentháromsága. Ez persze csak az elmélet, de attól még ezen a "háromságon" kívül nincs és nem lesz soha kommunikációs élet. Legalábbis olyan kommunikáció, amivel tényleges eredményeket érünk el.

Belenyalogathatunk a marketinggel a kampány szakaszba, lehet egy sikeres akciónk, még időlegesen megnövekedett eladásunk is. De ha a fenti elméleti tudatosság hiányzik, csak a határát súroljuk annak, amit valóban ki tudnánk hozni a márkánkból. Nincs mese. Ezt a játékot kell végig kell játszani.

Mindenki a saját szerencséjének kovácsa

Persze, attól mert elolvasom egy sütemény receptjét, még nem biztos, hogy az eredmény az lesz, amit a receptkönyv fotóján látok. Elkeseredek, és hagyom a fenébe az egészet, majd nyugtatom magam olyan bulshitekkel, hogy ilyen keretek között / így felszerelt konyhában / ilyen tapasztalattal / kevés idővel és pénzzel / ilyen piaci körülmények között úgysincs lehetőségem, hogy a vágyott sütit megsüssem. Ha összekapom magam, akkor addig sütögetek, amíg az pont olyan nem lesz, mint a fotókon. És ez még nem garancia, hogy egy másik sütit is meg tudok sütni. Addigra ráadásul ragad a konyha mindenhol, elpazaroltam egy csomó alapanyagot feleslegesen, és már takarítani sincs kedvem.

De ma este jön a nagyon várt vendégem! Szóval tétje van a dolognak, szeretném őt meglepni és maradandót adni. Úgyhogy lebattyogok a kedvenc cukrászdánkba, megveszem a sütim és az est végén mindenki elégedetten távozik. Az ajtóban állva a kedves vendégem jelzi, hogy olyan jól érezte magát, hogy ismételhetnénk.

A próbálkozás sok esetben a hazai bormarketing útkeresése, a vendégvárás a Kristinus sajátja. Kristinusék leugrottak a cukrászdába és egy nem megfelelően kommunikált brand után olyanokra bízták a munkát, akik értenek a kommunikációs tervezéshez (a Kristinus esetében az Urban Communications csapatáról van szó.)

Kristinus - Pincekulcs a Balatonhoz

Mindennek az alapja, hogy legyen üzenetünk, ami hangsúlyozza, hogy mit akarunk, mitől vagyunk mások. Mi az, amit szeretnénk, ha a borbarátaink fejben hozzánk kapcsolnának?  Az üzenet megfogalmazása előtt azért jó, ha őszintén válaszolunk magunknak arra, hogy azt, amit ígérünk, azt meg is tudjuk-e valósítani és tudjuk–e ezeket tartani hosszútávon? Erre az üzenetre kell alapoznunk, ez lesz az esszencia, aminek minden felületükön kristálytisztán kell érvényesülnie. A Kristinus ezt így fogalmazza meg:

  „A Kristinus Borbirtokon azokat keressük, akik többre nyitottak, a pohárban a kalandot keresik, az izgalomra vágynak, miközben tudják, hogy biztos kezek vezetik őket felfedezőútjukon.”

Én mondjuk, ha ezt elolvasom, érzem is magamban a kísérletező kedvet, mert igen, én vágyom kalandra (de ki ne vágyna?). Látom a kalandot visszatükröződni a Balaton vizén, ide akarok jönni, és közben élvezni az életemet egy jó borral a kezemben. Mert, hogy jók a borok is, ebben biztos vagyok. Hiszen azt ígérik, hogy biztos kezek vigyáznak rám, így nem fogok csalódni, ha innen indulok a felfedezőutamra.

Tökéletesen hívogató. De akkor építkezzünk tovább.

Kampány, meg hozzáadott érték

Az arculatváltási kampány fűszere, annak a felelőssége, hogyha leteszed a voksod valami mellett, azt okosan végig kell tudni csinálni, nincs több esélyed. Mellélőni nem lehet, különben istenáldja a ráköltött pénzt, betalálni meg csak akkor tudsz, ha az üzeneted hiteles és hosszú távon is fenntartható. A kampányidőszakban a hazugság hamar kibukik. Nagyok a várakozások, és ha nem az vagy, amit ígértél, nincs visszaút.

Borászatok esetén mindennek az alfájaésomegája a jó bor. A bor, mint a termék, ami összhangban áll a megfogalmazott üzenettel. A következő jó pont a Kristinusnak, hogy  a borok valóban nagyon klasszul passzolnak a megfogalmazott életérzéshez (borokról itt: http://bit.ly/1XqHHjL).

Kicsit távolabb a Balatontól, így lesz valaki az egyik „legbalatonibb” borászat, ahonnan érdemes elindulni felfedezni, meg visszatérni. Ha időközben megpihennénk a felfedezőutunkon, még maradhatunk is.

A visszatérés és a maradás már egy továbbfejlesztett élménykommunikáció része, a bor mögé így kerül sok-sok hozzáadott érték. Szálláslehetőség a Vinotelben, az első bormozi a Vinocinoban, és újraértelmezett gasztroműhely is, szuper fogásokkal, hajazva egy trendi fine-dining vonal felé.  A kínálatban illatos és reduktív borok sorakoznak fel nyári kéthelyi sétákhoz, a vidám baráti beszélgetésekhez, a bormoziban egy laza filmes élményhez. De ott vannak a komolyabbak is, az érmes fajtaborok és házasítások a nagyléptékű világmegváltásokhoz, gasztroműhelyes kulináris kalandozásokhoz.

"Ha már elmerültél a szemeiben, számít, mikor bukkansz fel újra?" - így hívogat a Birtok Vörös, forrás: kristinus.hu

Ha a kampány elmúlik, csak az üzenet marad

Az üzenetünket valamennyi kommunikációs csatornán hirdetni kell, ez nagyon rendben van a a Kristinusnál is. Intenzív kampány folyik a borászat megismertetéséért és ez bőven nemcsak a social média felületeken való megjelenésről szól. Az arculat minden eleme összhangba került az üzenettel. Az intenzív megismerésért folytatott kampány után csak pozíciónk lesz, amivel a fejekben nyomot hagytunk. A pozíciónak azonban nincsen célcsoportja. Mondhatnám úgyis, sosem lehet tudni, hogy kiből lesz a borfogyasztónk. Másik szerethető példával élve: nem mindenki fog Nike cipőt venni, de azt mindenkinek tudnia kell, mi az a Nike. Valahogy így lehetne ezt a legkönnyebben megértetni.

Amiért jár a csillag

„A marketing túl fontos ahhoz, hogy a marketing osztályra bízzuk!”  - emlegette David Packard. Vagyis a marketing, az arculat nem más, mint a cég egésze.  Hiába vannak szuper kommunikációs szakemberek és marketingesek a csapatban, ha a márkánkhoz közvetlenül kötődő emberek, vagyis a munkatársaink nem képviselik hitelesen a filozófiánkat. Egy borászat esetén is éppen ilyen kiemelkedően fontos az, hogy az új brand áthassa a kommunikáció egészét, így ne csak a fogyasztóink, hanem a borászatunk arcai, a munkatársaink is értsék, miről van szó. Olyanokkal kell együtt dolgoznunk, akik ezzel azonosulni tudnak és jószívvel kommunikálják ezt a kifelé is. A birtoklátogatáson ez most nagyon átjött, de valahány borkóstolón találkozom velük, mindig érezni bennük ennek a változásnak tüzét és a hitelességét, amikor azonosulnak borászat üzenetével.

Csillagos ötös. Én pedig hálásan köszönöm a szervezőknek, hogy részt vehettem a birtoklátogatáson.

A bor élmény, ám az, hogy mekkora élményt nyújt, manapság attól is, függ, hogy hová helyezzük a fogyasztók fejében és a borpiacon az italunkat. A tudatos kommunikáció legfontosabb eleme a pozicionálás, lényegében annak a kristálytiszta meghatározása, hogy mi a történetünk, mi az, amitől mi mások vagyunk. Mit jelent és mit ad a mi borunk a tengernyi bor között? Mi vagyunk a hétköznapok jól szerethető, vidám bora? Mi akarunk ott lenni a meghitt vagy éppen sorsdöntő beszélgetések mellett? Vagy csak az ünnepek asztala a miénk?

Minden bornak története van. Minden bornak szerepe van. Bármiről is szóljon a miénk, már akkor jól döntünk, ha ez a szerepet felvállaljuk és okosan kommunikáljuk a fogyasztóink felé.

Ez a kifelé is jól kommunikált pozícionálás annyira fontos egy bor életében (ám a márkának is!), hogy erre nagy figyelmet szeretnék fordítani több cikkben is. Most viszont tovább fűzve a „szívemcsücske” Tokaj témát ebben a hónapban, reflektorfénybe állítom a tokaji pezsgőt.

Következzen most 3+1 történet, ami eszembe jut róla, meg arról, amikor a márkaépítésre gondolok.

1. „Tokaj nem Champagne, de Champagne az etalon."

Az első történetem főszereplője Natasha Hughes MW, aki a legérzékenyebb kérdést feszegette összegzésként a VinCE Budapest Tokaji Pezsgés mesterkurzusán. Mi más is lenne ez, mint az ár és az exportpiaci törekvések kérdése. Natasha megállapította, hogy a tokaji pezsgőkön már most érezhető egy erős, nagyon határozott stílus. Ez abszolút jó jel, kiváló alap, amire szükség is van ahhoz, hogy jól pozícionáljuk a pezsgőink egyediségét a piacon. Ám a kurzus végén a tokaji pezsgőket Natasha a német borokhoz hasonlította, mert erőteljes savakat, sok illatot és aromát fedezett fel bennük, és elmondása szerint jelenleg nem ez a trend az exportpiacon.

A pezsgős exportpiac kitűnően pozícionált és etalonná vált szereplője kétségtelenül Champagne. De a jó hír, hogy nem kell mindenkinek champagne-i stílust képviselnie ahhoz, hogy sikereket érjen el. Natasha említést tett arról is, a tokaji pezsgők ára az exportpiac plusz költségeivel terhelve túl magas, és ebben az árkategóriában a vásárlók már vélhetően champagne-t fognak választani. A kulcs tehát annak a piaci résnek megtalálása, hogy hogyan győzzük meg a szakírókat arról, amitől mi egyediek vagyunk, amiért minket kell választani? Hozzátette, hogy azért óvatosan kell figyelni az exportpiac elvárásaira, mert sokszor mást mutat, mint a hazai piac igényei. Először tehát el kell döntenünk, hogy a pezsgőinkkel melyik piacra dolgozunk.

2. Kinek az asztalán legyen a pezsgőnk?

Ahhoz, hogy a tokaji pezsgő a külföldi piacon is megállja a helyét az (is) kell, hogy előtte a külföldi piacot megtanítsuk arra, hogy mit jelent a világnak, hogy létezik benne Tokaj. Az már kimondásra került, hogy ezt nem a pezsgők segítségével kezdjük el. Amit viszont már most elkezdhetünk, az a magyar pezsgőfogyasztók tanítása arra, hogy milyen alkalmakkor lehet méltó társuk egy palack tokaji pezsgő. Erről itt eszembe is jut, nagyon szeretem a cava-t, ám a cava story különlegessége nekem az, hogy a spanyolok először a saját határaikon belül érték el, hogy az ünnep és az ünnepi asztalaik a saját pezsgőjükkel, a cava-val kötődjenek össze. Érzésem szerint ez egy jó út, nálunk is elég most arra koncentrálni, hogy az ünnepek kivételessége mondjuk a tokaji pezsgő előkelőségével forrjon össze.

3. Mese az egyediségről

Ahogy látom, Tokajban az utóbbi években különösen fontossá vált egyfajta elkötelezettség, hogy kiszűrésre kerüljenek azok a borok, amik nem képviselik tipikusan a vidék szebb arcát. A kurzus után azt érzem, hogy a pezsgők esetén érdemesebb erre az eddigieknél is nagyobb figyelmet fordítani. A különböző minőségű és karakterű pezsgők között nehéz megtalálni Tokaj nemes és egyedi arcát. A különbözés jó, de a sok különféle egyéniségű pezsgő mögött nem lehet rátalálni arra az arculcsapó érzésre, hogy „igen, most tokaji pezsgőt kóstolok!” Az édes, és szerencsére mára a száraz borok is szépen hozzák ezt az máshoz nem fogható tokaji karaktert, ám a pezsgőkben ezt még nem sikerült maradéktalanul vissza adni.

A tokaji pezsgőkészítés mögött véleményem szerint egy összehangolt, tudatos tervező munkára lesz még szükség, hogy azt az egyedi karaktert megtaláljuk, ami a valamennyi tokaji pezsgő kóstolásakor visszaköszön ránk a pohárból. Sokan meg vannak győződve a tradicionális eljárás sikeréről a borvidéken is, és Champagne másolása ide vagy oda, érdemes figyelni az ott működő szabályokra.

+1 Arról, hogy egy esélyed van

Számomra az elköteleződés az egyedi karakter mellett a későbbiekben nehezen engedi meg, hogy idő előtt dobjunk piacra egy pezsgőt, a piaci igényeket kiszolgálva. Ahogy a túl sok seprőn tartás sem tesz jót a pezsgőnek, úgy - a champagne-i mintát követve - a degorzsálás után egy-két hónappal se adjuk ki a pezsgőnket a fogyasztóknak. A remekbe szabott pezsgőnkben olyan üresek és kifejezéstelenek lesznek még ilyenkor az aromák, hogy az akkora csalódást okoz a fogyasztónak, hogy többet nem nyúl a pezsgőnk felé. Érdemes tehát türelemmel várni.

„Nem építhetsz hírnevet arra, amit majd tenni fogsz” – mondta Henry Ford. A tudatosan felépített pozicionálásnak van még egy titka: a kemény munka. Ugyanis, ha már felépítettünk és állítottunk magunkról valamit, azt utána kőkeményen és folyamatosan (!) bizonyítani kell, mert felépíteni a hírnevünket évek, évtizedek munkája, ám elveszíteni azt, egy rossz lépés is elég. Én azért szeretem Tokajt nagyon, mert látom a harcos tenniakarást.

Hogyan szeretjük a magyar bort? Azért kérdem, mert kezdem félni, hogy egyesek - egyeduralomra törve - kizárólag a maguk üzletét látják benne. Igyekezve eltiporni a piacon jól működő más koncepciókat, versenyt nem vállalva, csak elnyomva. És még az is eszembe jut ilyenkor, amikor magyar borkultúráról beszélünk, hogy előszeretettel használjuk az összefogás szót is. El szeretnénk adni a bort, szeretnénk megmutatni kik vagyunk, ezért összefogva elmegyünk egy boros rendezvényre. Összefogunk, hogy a világ ismerje a magyar bort.  Hogy a fogyasztók szeressék és válasszák a magyar bort. Ebben az összefogásban a hazai borsajtónak kulcsszerepe van. Mi több, felelőssége van! Úgyhogy felelőssége van annak is, aki boros rendezvény szervezésére adja a fejét.

Azt pedig kötve hiszem, hogy a magyar borsajtónak egyetlen irányadó szereplője lenne a Trinety Media Kft. „személyében”. Noha az utóbbi időben egyeduralkodóvá kíván válni, ezt miért nem a szabad piacon versenyezve, hanem kitiltással, diktatórikus módszerekkel kell elérni? Nem lehet egyetlen képzelt egyeduralkodónak sem dönteni arról, hogy olyan aktív, hitelt érdemlő véleményt adó borszakértőket tiltson el, akik szintén azért dolgoznak, hogy eljusson a bor üzenete a fogyasztóhoz.

Ahogyan véleményt nyilváníthatok arról, hogy tetszik-e vagy nem tetszik a bor, úgy véleményt nyilváníthatok szakmabeliként és fogyasztóként is arról, hogy egy adott rendezvénnyel egyetértek-e vagy sem. Mert ebben a nagy szabadságban ugyebár lehet másolni sétáló kóstolót Furmint Február módra, vagy #winelover koncepciót, ha már úgyis működik külföldön.

Ez nyilván nem ad okot meghatódásra, amíg a szekér megy, van, aki úgy hiszi, nem kell elmerengeni ezeken a gondolatokon.

forrás: http://bit.ly/1ViBM1k

Azt viszont hiszem, hogy a hazai borsajtó egyik jelentős képviselőjének (mert ezt a szerepet nem lehet tőle elvitatni) igenis példamutatással kellene viseltetnie a hazai boros élet iránt. Csak a sértődött gyermek tilt ki valakit a játszóterétől, ha „csúfolták” az ötletét. Nem elegáns. Nem felnőtt üzletemberhez méltó viselkedés az ilyen.

Ahogyan a fogyasztókat sem szabadna fertőzni olyan dolgokkal, hogy arról olvassanak folyamatosan, hogy micsoda elégedetlenkedést szül a többieket kevés számba vevő viselkedés a Trinety oldaláról. Ezt a piacot ilyen formában senki nem teheti magáévá, akkor sem ha pecunia regit mundum.**

A fogyasztói oldalról nézve az is csalódásra adhat okot, hogy az országosra meghirdetett programsorozatra várva, szívesen Tokajra hangolódna, ám nem történik semmi az ügyben, a honlap erre szentelt felülete üres marad. Olyannyira, hogy mára el is tűnik onnan, hogy valaha voltak ilyen próbálkozások. Hiába a Március, Tokajnak nem sikerült egybeforrnia ezzel a hónappal. Még véletlenül sem az összehasonlítás szándékával, de a Február mára tényleg elérte, hogy a furminttal kapcsolódjon össze, nyakra-főre isszuk ilyenkor a furmintot, és milyen jól tesszük!

A Winelovers borteszt rendezvénnyel párhuzamosan folyó vakkóstolóján is csupán 37 tételt sikerült felvonultatni ebben az évben. (forrás: http://bit.ly/1MdsyBe ) Ami elég karcsú szám ahhoz is, hogy hiteles képet adjunk, különösen, hogy ezeket a borokat már a Vinoport szinte mind bemutatta korábban a Borbár rovatában, és újdonságot nem igazán hozott ezzel. De a szám karcsú ahhoz képest is, hogy a tavalyi évben – akkor még Tokaj Grand kapcsán – mennyi bor sorakozott fel a vakteszten. A számra persze csak következtetni tudok a tavalyi cikk alapján (forrás: http://bit.ly/1UltCpn ) , ahol nagyobb számban osztogatták a legjobbaknak járó díjakat, és még az édes boroknak is sikerült bekerülnie a szórásba. Amivel hitelesebb kép mutatható meg Tokajról. Sejthető, hogy ez annak a következménye, hogy többen is elálltak a rendezvénytől.

Méltatlan ez a helyzet, és érthető, hogy kiállítók, borászok és fogyasztók pártolnak el egy olyan rendezvénytől, aminél a példát nem statuáló vezetői gondolkodásmóddal nem tudnak együtt épülni. A bor tevékeny szeretete köt össze valamennyiünket, és ebben a formában nem lehet sorsközösséget vállalni olyan rendezvényekkel, ahol elveszik a vélemény kinyilvánításának jogát a borsajtó más meghatározó szereplőitől, bomlasztva ezzel más közösséget is (Tokaji Borlovagrend).

Egyik ember mit sem ér a másik nélkül, főleg, ha a szebb cél elvileg közös (feltelezve itt, hogy túlmutat a pénzügyi érdekeken).

Mindenkinek joga van rossz döntéseket hozni ingerültségből, de emberi nagyság elismerni a hibákat és bocsánatot kérni.

(PS: Most véltem felfedezni, hogy a "Mi még nem vagyunk kitiltva" csoport szeretettel fogadja azokat, akik látogathatják a prémium tematikus kóstolókat, szóval be lehet ám kapcsolódni. Csak óvatosan, a nagy testvér figyel ;) )

**a pénz kormányozza a világot

Miért jó, ha a hazai borjogi és bormarketing életet konferencia keretében összefoglaljuk? Mert nyilván jó hallani arról, hogy mozgolódik valami a háttérben, reményt adhat, hogy van, aki foglalkozik vele, igyekszik tenni az ügy érdekében. És miért nem jó? Mert „a magyar bormarketingben 20 éve csodavárás van” (Ditz Edit), ha történik is valami, sajnos, az kevéssé jelentős ahhoz, hogy ezt az állítást lehessen vitatni.

Persze elmegy az ember, hogy csillogó szemmel, érdeklődve végig ülje ezeket az (egyébként szakmailag igényes) előadásokat, amik közben repkednek a milliárdok a megemelt kereteknek hála, amit a borászatok termékfejlesztésére és erőforrás hatékonyságának támogatására szánnak. Majd a „végre-történik-valami” reményét váró ember a konferencia végén azt hallja, hogy „jelenleg nincs ilyen termék, hogy magyar bor” (Uj Péter). Ezzel együtt magyar bormarketing sem. Köszönjük. De akkor mi történik évek óta, amit mi „bormarketing”-nek nevezünk?

Amikor külföldre „kell” eladni

Az utóbbi években mindenki azon nyüzsög, hogy a magyar bort külföldre kell eladni. Keressük a lehetőségeket, és imádnivaló szerintem is a gondolat, hogy szeretnénk megmutatni kis hazánk mit tud borügyileg. De az, amit bormarketing címen csinálunk az elmúlt 20 évben, mostanáig oda vezetett, hogy a külföldi piacon valóban nincs értelmezhető magyar bor fogalom. Nyilván nem ezt akartuk.

Félreértés ne essék. Nekem magyarként, óriási magyar bor rajongóként nyilván egyértelmű fogalmam van róla. Én tudom és hiszem is a borainkat, ahogy szintén jól élem meg azt a tendenciát, hogy a magyar ember ma már a legszívesebben magyar borhoz nyúl, ha bort választ. Ez az elköteleződés most az egység. Ez most a közösség.

A tudatosság, mint kulcs

Azonban ezt a tudást megmutatni külföldön más, mit a hazai piacon. A külföldi piac üres frázis, akármennyire is szépen hangzik… Az igazi „marketinggépezet” tudja, hogy csak olyan, hogy külföldi piac, nem létezik. Az van, hogy léteznek különböző és egymástól eltérő (!) külföldi piacok, ahol különböző módon kell megszólítanunk az egymástól eltérő kultúrájú embereket. Ez nagy finomság, a tudatos márkaépítés csúcsa. Ezért, amikor itt általánosan „csak” külföldet említek, olyan gondolatokra szeretném felhívni a figyelmet, amik érzésem szerint valamennyi piacon működhetnek.

Stratégia… túl jelentőségteljesen hangzik, van valami méltóságos tartalma: hogy történik valami. Sajnos az igazság azonban az, hogy gyakorlatilag bármit nevezhetünk stratégiának, ám ha mögötte nincs tudatosan felépített ív, hogy merről merre haladunk, és abból nem valósul meg érdemi eredmény, az nem stratégia, hanem a szép szavak felsorolása egymás után. Olyanoké, mint az összefogás, egység, közösség…

Ez most nem marketing, ez PR

Kezdetben érdemes arra is figyelni, hogy a tudatos márkaépítés nem vegytisztán csak abból áll, hogy eladunk. Az a gyümölcse a munkának, különösen a külföldi piacon. Ha csak eszköz oldalról kommunikálunk és „marketingelünk”, akkor eladjuk, kipörgetjük marketing eszközökkel a piacra a terméket. De ez kevés lesz.  Jó volt, nem volt jó, élmény volt vagy elment egynek? Mindegy is. Ha nincs a termékünk mögött tudatosság, amire építjük a kifelé való kommunikációt, nem adunk maradandót. Ha nincs egy üzenetünk, ami megmarad, ami „halhatatlanná” tesz, eltűnünk.

A bort tehát el lehet adni, de a borászatoknak, mint cégeknek és annak, hogy mit is jelent nekünk és a világnak, hogy van magyar bor, annak hátteret kell adni. A magyar bor jól pozícionált filozófiája lesz az, ami végül elősegíti és alapokat ad majd a forgalomnövekedésnek. Ezt viszont csak tudatos PR munkával, a nyilvánosság és a publicitás biztosításával lehet elérni. Érzésem szerint, amit csinálnunk kell, az most (még) nem marketing, hanem PR. Akkor is, ha ez most szőrszálhasogatásnak tűnik, érdemes érezni a különbséget.

forrás: http://www.aborkonferencia.hu/

Egyszerűség és befogadhatóság

Az a kerekasztal beszélgetésből is kiderült, hogy mindenki szereti és hiszi a saját borvidékét, nyilván azzal szeretne előtérbe kerülni külföldön is. Mivel azonban a magyar bor, mint kategória a külföldi fejekben nem létezik még, érdemes az alapoknál kezdeni. Az üzenetnek egyszerűnek és könnyen befogadhatónak kell lennie. Négy-öt dolognál kezdetben nem érdemes többet adni, mert azt nehéz értelmezni. Ezt sajnos be kell fogadnia azoknak is, akik a külföldi imidzsünk építésnél az előre helyezett fajták miatt egy ideig talán háttérbe szorulnak. És itt hangsúlyozom, hogy egy ideig.

Tokaj és a furmint, ezerszer ismételve, de nem megértve

A konferencián is elhangzott, hogy a furmintban óriási lehetőségek rejlenek. A furmint könnyen megjegyezhető, sok dimenziós, izgalmas és jól „marketingelhető” szőlő, kár, hogy ezek is csak szavak az utóbbi időben. Héjj Dávid a konferencián a tokaji jövő kapcsán például integrált településfejlesztésről beszélt, az oktatás szerepének hangsúlyozásáról. Csodás célok ezek, nem vitatom, hogy a fiatalokat megtartani képes erő kell a borvidéken. De azt nem érdemes elfelejteni, hogy Tokaj főleg egy borvidék, amire támaszkodni szeretnénk, ha a magyar borról van szó. Az integrált településfejlesztés és oktatás bármennyire is szép cél, az elsődleges cél szerintem annak a megőrzése és nyomatékosítása kell legyen mindenekfelett, hogy a borvidéki egyediséget hangsúlyozzunk, erre építsünk és az ezzel járó különleges életérzést tegyük vonzóvá a fiatalság számára. Ha már Tokaj ugye a mi kincsünk.

Vitán felül áll, hogy az. Az édes borok mostanság kevésbé divatos volta ellenére is ebben mindenki egyetért. Ezt a vitán felül álló különlegességet, a helyünket a világi bortermelésben első körben viszont PR munkával és kommunikációval kell „eladni” külföldön. És most jön a képbe az előbb kiemelt egy ideig való háttérben maradás jelentősége. Meg kell érteni azt, hogy a „nagy magyar borérdek” kívánja az egyszerűbb, befogadhatóbb kommunikációt a külföldi piacok felé. Ha Tokaj kíváncsivá teszi a magyar borra a külföldi piacokat, Tokaj és a furmint szépen húzza majd magával a többi borvidéket is.

Mi ez? Edukáció. Ha jobban tetszik, a sokat vágyott külföldi piac magyar borra nevelése. A képlet egyszerű, elég csak a saját fejlődésünkre gondolunk. Sokkal könnyebben fogadjuk be az információt, ha az nem ömlesztve érkezik. Szépen adagolva, érdekes köntösben tálalva jön az első információ, ami aztán kíváncsivá és nyitottá tesz a többi tudás megszerzésére is.

forrás: pinterest.com

Aki kimondja…

Az én bormarketing konferenciámat, ha van ilyen, akkor Ditz Edit (AIWS) nyerte meg. Egy egész konferencia elképzeléseinek felsorakoztatása után pár mondatban mondta ki a lényeget. A konferencia (egyetlen) gyakorlati marketingszakembere volt, kitűnő rálátással. Szerintem kell ez, nem hagyni elsorvadni az okos és kimondott gondolatokat az ezredik „mi lenne, ha” elképzelés felvázolása mellett. Igen, olykor fáj az arculcsapás. De milyen jó, ha az jókor jön, érdemes ébredni rá.

Ditz Edit is elmondta, hogy fontos megérteni azt, hogy nem lehet mindent eladni, és meg kell érteni azt, hogy csak egy borvidéket kell kezdetben felkarolni, mert a sok, az értelmezhetetlen. Ez a borvidék szerinte is Tokaj. Noha a kerekasztal beszélgetés során minden résztvevő elismerte annak jelentőségét, hogy Tokajban erős a potenciál, érzésem szerint mégsem sikerült megérteni kristálytisztán, miért is van szükség most a külföldi előtérbe helyezésére. Ahogyan fentebb szóltam róla: legfőképp azért, mert jó alap arra, hogy kíváncsivá tegyen egyáltalán a magyar borra.

Azt már a marketing eszközoldaláról nem is ragozom tovább, hogy Ditz Edit mondta el azt is, hogy a mai magyar bormarketing unalmas. Valóban? Valóban. Azzal még érzéseim szerint sem építette senki igazán a magyar bor imidzst, hogy rengeteg pénzért egy külföldi kiállításon töltögette a rengeteg számú felsorakoztatott bort. Ennél tudatosabb munkára van szükség. A marketing eszközoldalát tekintve pedig: ez tényleg a 21. század. Annyi csodás kreatív eszközünk van! Ezt valamennyi ágazatban (köztük az élelmiszeriparban is) megértették és alkalmazzák már. Nem varázslat. Érdemes lenne ezt megérteni a borágazatban is, és elszakadni a hagyományos borkiállítás - borvacsora kombinációtól.

forrás: www.aborkonferencia.hu/

És akik jól csinálják…

Vitathatatlan, hogy mindennek az alapja a jó termék. Olyan jó termék viszont manapság aligha van, ami a századunkban kommunikációs felkészülés nélkül eladja magát. A magyar borágazatnak el kell jutni odáig, hogy az állami bormarketingen túllépve, az első gondolatunk az legyen, hogy minden a saját pincénkben kezdődik el.

Emiatt jó látni, hogy vannak, akik ezt profin csinálják. Számomra az, amit a Sauska csinál, megjelenésben és kommunikációban is, az egyik legjobb példa erre. A kezdetektől rajongok ezért. Igényes odafigyelés, szakmailag magasan helytálló munka.  De élmény volt számomra a Kreinbacher pezsgős megjelenése is, mesterien és egyedien csinálták, amikor figyelemfelkeltővé tettek egy szimpla borfesztiválos megjelenést. Akkor és ott mintha minden a standjukról szólt volna. De ahogyan mozgolódik a Kristinus borbirtok is az arculatváltás óta, az is okos, tudatos, látszik, hogy komoly tervezés van mögötte. És Szepsy borai? Ha van olyan bor a magyar piacon, ami képes státusz szimbólummá válni, márpedig egy Szepsy aszú ilyen, akkor van túlzó ár egy palack borért? Ha szétnézünk külföldön, láthatjuk, hogy a szabad borpiacon nincsenek ilyen korlátok.

Jaj, hallom is, hogy most azt mondod, hogy pénz és befektetők? Én erre azt mondom, hogy sokszor puszta kifogás ez, amíg a költségcsökkentésen úgy gondolkozunk, hogy először az ún. marketing költségeinktől vonjuk el a forrást. A dolgoknak értéke van. De sokszor nem azon múlik, hogy milyen pénzösszegek állnak a háttérben, hanem a kreativitáson és azon, hogy a rendelkezésünkre álló összegeket jól csoportosítsuk. Az arculatépítésnek és a marketingnek viszont olyan ára van, amitől nem elvonni kell a forrásokat, hanem bele kell fektetni, mert később meghozza a gyümölcsét, kétségtelenül hiszek benne. Akár itthon akarunk eladni, akár a vágyott külföldi piacokon.

Az első gondolat, ami miatt ide jöttem, nem az, amivel most szeretném elkezdeni: mi történik ma hazánkban „bormarketing” ügyben? Lesz még szó erről elég.

Ez az én virtuális játszóterem, inspirálódásom a kommunikációs szakmában, a borra fókuszálva. A virtuális játszóterem a gondolataim megosztására, élményeim megőrzésére. Kritikáim és dicséreteim otthona, így fókuszálva arra, ami szuper és arra is, ami (sajnos) nem.

Évek óta tartó boros rajongásom online életterét nem a hagyományos borblogként képzelem el. Kommunikációs vénám elvisz erről az útról, noha szeretem a bornak ezt a dimenzióját is. Ahol ízek és illatok kavarognak, ahol emlékeket ébresztenek és nyomokat hagynak.  

Az, amit én itt szeretnék nem más, mint láttatni, hogy a bornak mondanivalója van. Ezt a mondanivalót pedig kommunikációval értő módon át lehet adni, nevezzük a bor „hangját” bárhogy. Közkedvelten szólítjuk bormarketingnek. Szerintem hívjuk inkább PR-nek.

Persze nem szőrszálhasogatás és definíciókeresés a cél, de hiszem, hogy a PR-ral igen sokat tudunk segíteni a boron, ha az arculatépítésről van szó. A blogom valamelyest szakmai része így a kommunikációs világ felől közelít, hogy közvetítse az én meg a nekem megadatott boraim mondanivalóját. A világ halad, és hiszem, hogy a hazai borszakma is egyre jobban ébred rá arra, hogy a jó bort fontos hozzáértő módon márkázni is. Ezekre a gyakorlatokra szeretnék odafigyelni.

Ahogy a világ halad, én hiszem azt is, hogy a magyar fogyasztók egyre kíváncsibbak a borra. Naivitással mondom, hogy szerencsére, de a magyar bor fogyasztói jószerivel mi magyarok vagyunk, a saját piacainkon szép számmal fogynak el a palackok. És ahelyett, hogy ebben a pillanatban azon bánkódnék, hogy miért nem vagyunk ilyen sikeresek külföldön is, inkább most roppantul örülök annak, hogy az elmúlt évtizedekben a magyar ember ilyen módon megtanult ragaszkodni a saját borához. Egyre izgalmasabb boraink vannak és egyre jobban szeretjük őket, s ha választunk, már szívesen vesszük le a polcról inkább a magyart, és ez most így van jól. (Persze a magyar bor külföldi megjelenése szerintem is fontos téma (!), terveim szerint szólok is róla párszor.)

Bőven hiszek abban is, hogy a jó bor mindenkinek megadatik. Mázlisták vagyunk ilyen kis országon belül, hogy értő odafigyeléssel valamennyi árkategóriában ki tudjuk választani a magunk kedvencét. Az értő odafigyelés és annak megmutatása miatt pedig inkább a fogyasztói oldalról szeretnék közelíteni, ami a blogom nem szakmai, hanem élménykereső része lesz. Nem tervezek borleírást, nálam most nem ez az önkifejezés eszköze, de innen üdvözlöm azokat, akik ezt úgy csinálják, hogy leesik az állam a profizmusoktól.

A bor a szívügyem. Innentől pedig az én történetem is.

Örülök, hogy itt vagy.

fotó: pinterest.com